Iszonyú lassan telt el a három hét, hogy újra a KÉK-en legyünk. :) Egy hétig alig találtam otthon a helyemet, nagyon mehetnékem lett volna még. Úgy látom ezzel az érzéssel minden egyes túra után meg kell küzdenem.....

Szombaton ismét a 6 órási Borostyánkő IC-vel mentünk Szombathelyre. (Szombaton, Szombathelyre.....bocs, csak úgy tetszik.... :D) 9 óra után egy kicsivel meg is érkeztünk, és rekord gyorsasággal megkerestük a szállásunkat. Balu nagyon jól kilogisztikázza mindig a dolgokat, most sem volt másképp, a vasútállomáshoz nagyon közel sikerült szobát foglalni. Érdekes különben, míg Kőszegen egy egész kis lakást kaptunk ugyanannyi pénzért, itt csak egy szobát mondhattunk magunkénak teljesen, a konyha és a fürdőszoba közös volt a többi megszálló vendéggel. Mondjuk a célnak így is tökéletesen megfelelt. :)

Ahogy ledobáltuk az aznapra felesleges cuccokat, siettünk tovább a buszhoz, ami visszavitt minket Tömördre, ahol legutóbb befejeztük a túrát.

Nagy üdvrivalgás közepette szálltunk le a buszról Tömördön, ismerősként üdvözölve a buszmegállót, ahol sikerült másfél órát várakoznunk a múltkor. :D Ismerős volt a templom is, ahol a pecsételő pont van. Joli nénivel sajnos nem találkoztunk. A templom előtt - hol máshol :D - megittuk a túramegnyitós-melegítős pálinkánkat és mentünk kemény 5 métert, ahol ismét megálltunk, fotózkodni. Az idő nem volt épp kegyes hozzánk, napot egész hétvégén nem láttunk és elég sokszor csöpögött az eső. Valamivel hidegebbnek is érződött mint legutóbb, pedig akkor még havas részeken vitt az utunk.

Szombaton Tömördtől Szelestéig nagyjából 20 km-es táv volt a terv, közben érintve az Ablánc-Malom csárdát, mint pecsételő pontot. Sajnos a csárda már nem működik, pedig nagyon szép helyen van, én szívesen megszállnék ott. :)

Tömördön - az életünket kockáztatva a harapós kutya feliratok láttán - megkerestük a Chernel kastélyt és az udvarházat amely épületek már a Másfélmillió lépés Magyarországon c. kultikus filmben sem voltak újszerű állapotban. A XVII. századi, barokk alapokra építtették a Chernel-kastélyt 1809-ben, klasszicista stílusban. Az utcafronton két, a kert felől egyszintes, téglalap alaprajzú épületen copfstílusú részletek láthatók. Sajnos mára elég lerobbant állapotban vannak az épületek, sajnálom, hogy műemlékvédelem címszó alatt nem védik meg ezeket az épületeket. :(

Szelestéig - az aznapi végállomásig - nem nagyon érintettünk lakott területet. Ha volt is egy-két ház, inkább csak tanyák voltak. Az órákig tartó elszigeteltségnek, vagy a pálinkának tudható be, hogy elkezdtünk mutáns állatokat látni az erdőben. Mint pl. sasnyúl, őznyúl. :D Messziről nehezen kivehető mikor-mit látunk és ebből születnek az ilyen - térdcsapkodós-fuldoklós röhögésbe torkolló - megjegyzések. :D Azért láttunk beazonosítható állatkákat is. Egy szakaszon előttünk jobb oldalt pár őz tűnt fel. Csőre töltött fényképezőgéppel vártuk, hogy majd előttünk szaladnak át, de nem jöttek. Miután komótosan elraktuk a fényképezőgépet, egy őz buksija jelent meg az út szélén és csak várt, hogy mi lesz. Egy fél percig biztosan néztük egymást, majd egy társával együtt szépen átrohantak előttünk az úton. Annyira szépek! Fénykép végül nem készült, mert nem voltunk elég gyorsak. Talán nem is baj, az élményt úgy sem lehet fényképen visszaadni....

Félúton az Ablánc-Malom csárdánál pecsételtünk egyet, és megállapítottuk, hogy milyen szép lehetett valamikor. A pecsételős ládikában, a pecsét mellett egy fogkefét is találtunk, de nem ez volt az egyetlen furcsaság amit az úton, út mellett lehet találni. :D

A KÉK útvonala itt (is) párhuzamosan fut a Mária úttal, ami Közép-Európa Zarándokútja és egészen Csíksomlyóig visz. Ezen a szakaszon többször mentünk autóút, főútvonal mellett. Ez eléggé kiábrándító volt, jobban szeretem az erdei utakat. Egyszer-kétszer le szoktunk térni az útról, vagy mert nem egyértelmű, hogy merre kell tovább menni, pl. kerítés állja az utunkat - amit egyébként csak ki kellett nyitni :D - vagy az útviszonyok olyanok, hogy kerülnünk kell. Szerencsére most már nagy sárral nem találkoztunk, bár azt a keveset is sikerült megtalálnom. Alattomos módon sunyított, nem számítottam rá, hogy bokáig süppedek a sárba a következő lépésnél, ebből kifolyólag okoztam pár kellemes percet a többieknek, ahogy kapkodom a lábaimat. :D

A pecsételő pont előtt találtunk egy hóvirágmezőt. Ez mondjuk így nem pontos, mert nem egy mező volt, hanem tulajdonképpen kilométereken keresztül hóvirágszőnyeg szegélyezte az utunkat. Nagyon vicces volt, ahogy az első virágoknál leálltunk fotózni, majd miután megörökítettük mind az 50 db-ot 624512 db fotóval, odébb pillantva még volt vagy 5 millió. :D Videó is készült az élményről. :D

Már majdnem Szelestén voltunk, mikor az útviszonyok kezdtek eldurvulni. Nagyon magasra nőtt az aljnövényzet és szinte alig lehetett haladni. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a Mária úttal közös szakaszon sokkal inkább rendben vannak az utak mintha csak a KÉK-en megyünk..... Szelestére beérve egy - először - veszélyesnek tűnő kutya páros miatt kerülnünk kellett. Később aztán kiderült, hogy csak a hangjuk nagy. :D

Szelestén a Máté Italbolt nevű vendéglátó egységben volt a pecsételő pont. Az ilyen vidéki településeken esküszöm megállt az idő. A faluban találtunk MŰKÖDŐ!!!! telefonfülkét az UTCÁN!!! Jó nézni, ahogy ezekben a falvakban máshogy mérik az időt. Mindenki ráér, beszélget, kedvesek az emberek, érdeklődők - talán kicsit túlságosan is. Mindenki köszön!

Mielőtt visszaindultunk volna a pecsételés után a szállásunkra, még megnéztük Szelestén az Arborétumot. Az Arborétumban van egy Filmszínház feliratú épület is, sajnos nem derült ki, hogy valóban üzemel, vagy csak a régi felirat maradt még fent. Az Arborétumban található a Festetich Kastélyszálló. Itt szívesen eltöltenék némi időt pihenésképpen! Milyen fantasztikus lett volna itt megszállni a túra után! Esküvői helyszínnek is csodálatos! :-)

Délután 5-6 óra tájékán értünk vissza Szelestéről busszal Szombathelyre a szállásunkra, és némi rendbeszedés után elindultunk az előre kinézett étterembe vacsorázni. Erről jut eszembe, hogy a vasárnapi zárva tartás miatt erősen meg leszünk lőve, hogy mikor, hol tudunk majd enni/inni. Így már szombaton is cipelnem kell a vasárnapra tervezett folyadékot, mert nincs időnk keresgélni az adott városban, hogy mi van nyitva vasárnap is. Emiatt innen is csókoltatom azt aki ezt kitalálta! Kicsit tartottunk is a vasárnaptól, hogy így, hogy nem lesznek nyitva az üzletek, majd mindenki megszállja az erdőt meg a templomokat.......

Sajnos a kiszemelt étteremben nem tudtak fogadni minket, mert teltház volt. Balu tényleg mindenre gondol a túra tervezése során, de az ilyen kiszámíthatatlan helyzetekre nem igazán lehet felkészülni. Mivel már nagyon éhesek, fáradtak és helyismeret hiányában voltunk ezért az útközben - és már az előző túrán kiszemelt - kebabosnál szereztük be a vacsoránkat. Amit aztán a vasúti pályaudvaron, a padon ülve hungarocell tálcából homless-ként el is fogyasztottunk. :D Volt romantikája a dolognak az biztos, bár finomnak nem mondtam volna, sajnos Szaszának meg a tollasabbik fele is jutott ráadásul......

Másnap nagyon korán keltünk, mert nyolc órakor már Szelestén rajtolni akartunk az aznapi távhoz, ami egészen Sárvárig tartott és szintén nagyjából 20 km volt. Útközben láttunk nyuszikat a mezőn. :) Az első pecsételő pont Bögötön volt. Választhattunk a helyi Coop abc vagy a Hörpi italbolt között. Mivel a bolt az ünnep és az agyamputált egyének döntése miatt zárva volt, ezért a Hörpinél próbálkoztunk. Nagy mákunk volt, mert vasárnap csak 11-ig van nyitva, mi meg kicsivel 10 után érkeztünk. Szerencsére azért kávét még kaptunk, ha már ásványvizet nem is tartanak. Rájöttem, hogy imádom a vidéki kiskocsmák hangulatát. Na nem azért, mert mi is alkeszKÉK lettünk - by Szasza :D - hanem mert van egyfajta romantikus bája ezeknek a helyeknek. És mert mindenki tök kedves és vicces. A kocsmáros bácsi pl. pont az online pénztárgépek okán fejtette ki a véleményét: "én építsem ki a 70-es telefonhálózatot Bögötön, vagy mi a kurva isten!?" :D - hálás köszönet Atysh-nak aki megörökítette és pontosan idézni tudtam. :D

A Hörpi után ismét útra keltünk és Csénye felé vettük az utat, ahol Csényeújmajornál van a következő pecsételő pont. Nagyon hosszúnak tűnt nekem ez a szakasz, mert a térdem ismét felmondta a szolgálatot. Azóta már megkérdeztem google barátomat, hogy mi lehet ez, és sajnos nem volt épp lelkesítő a találat, ezzel a problémával elég sokan küzdenek. Egyetlen megoldása a problémának: a pihentetés. Túra közben az eléggé a lehetetlen kategória.

Csényén megtaláltam az álomházam a falutábla után. Még meg kell terveznem, hogy is költözzek be oda észrevétlenül. :D Csényeújmajornál a Mária Kápolna, Kegyhely-nél van a pecsételő pont. Nagyon szép lehet este kivilágítva. Szemben vele valóban egy major áll, ami nagyon de nagyon lepukkant állapotban van. Ennek ellenére úgy tűnt lakják. Sárvárig ez után a Gyöngyös patak töltésén vezetett az utunk tovább. Nekem már nagyon nehezemre esett megtenni mindig a következő lépést, nem akart fogyni a lábam alól az út és olyan volt, mintha a vasútállomás Sárváron mindig hátrébb helyeződne.

De aztán végül mégis odaértünk. Korábban arra járt túrázók azt írták, hogy éppen felújítják a várótermet, emiatt nincs se mosdó, se fedél a fejünk felett. Szerencsére a felújítási munkálatokkal már elkészültek és egy vadi új váróban, melegben várhattuk meg a hazafelé tartó vonatunkat. Nagyon jó időt futottunk, a tervezett este 6-ra hazaérést abszolváltuk. :) Húsvétkor újra a KÉK-en! ;)