Soha ne mond, hogy soha. A legutóbbi teljesítménytúránál totál eldöntöttem, hogy na azzal vége ennek a műfajnak. De nagyon idegesített, hogy nem értem be szintidő alatt, és hiába fogom a cipőmre - ami tényleg hátráltatott mert szokatlan módon törte a lábam, se előtte se utána soha nincs vele gond - vagy a távra, terepviszonyokra, akkor is idegesített. Ez azért is különösen meglepő, mert én aztán tényleg nem vagyok teljesítménykényszeres, igenis vallom, hogy a részvétel a fontos nem a végeredmény. Na ehhez képest, rém csalódott voltam továbbra is. Meg fel is szívtam magam, mert tudtam, hogy igenis képes vagyok a Mátrában 20-25 km-t szintidő alatt megcsinálni! :-)

Szerencsére adódott is egy alkalom, és a Decathlon rendezésében indult három táv, 14, 25, 50 km-es szakaszokkal. A 14-essel nem akartam kiröhögtetni magam, az 50-es vágyálom marad, (ismerem a határaimat), de a 25-öst úgy éreztem be tudom vállalni. 9 órát adtak a 25 km teljesítésére, ami szerintem kicsit sok is, rövidebb idő alatt is meg lehet csinálni, rohanás nélkül. A Hanák Kolos-os túrák szerintem nagyon alul vannak méretezve idő szempontjából a mások által rendezett túrákhoz képest. Pl. a Hanák Kolos-on a 20 km-re volt 6 óra. Erre a 25-re akkor logikusan 7 óra lett volna a kihívás, erre kaptunk 9-et. Én a magam részéről a 7 órát lőttem be, mint elérhető cél, de kacérkodtam a 6 órás szintidővel is. Végül a kettő között, 6 óra 21 percre sikerült teljesíteni, csakúgy mint a Hanák Kolos 20 km-es távját, viszont most szintidőn BELÜL, úgyhogy rém büszke vagyok magamra. :D

Két dolgot nem bírok, a hegymenetet és a huzamosabb ereszkedést. Előbbit a tüdőm, utóbbit a térdem nem tolerálja. Ez a túra meg az eddig túráim legmagasabb csúcsát - Kékestető - helyezte kilátásba, és utána több km-en keresztül csak ereszkedtünk. Hogy is van ez a dolog a kihívásokkal? :D

Teljesen egyedül még soha nem túráztam (az olyan eseteket leszámítva, mikor mindenki a saját tempójában megy és rendszerint az enyém a leglassabb, ezért utoljára kullogok egyedül :D), vagyis inkább úgy mondanám, hogy egy adott túrán teljesen egyedül eddig nem indultam. Balázs szerintem totál aggódott, hogy el fogok tévedni, megesznek a medvék vagy valami ilyesmi, én ezen nem aggódtam, csak az hajtott, hogy tényleg meg tudjam csinálni amit kitűztem. Magamnak akartam bizonyítani.

7 ellenőrző pont volt, 2-3-4 km-enként. Az ilyet szeretem, nagyon szeretek pecsételni, pecséteket gyűjteni. :D Az elején ibolyák szegélyezték az utunkat:

Szokták mondani, hogy egy-egy túra alkalmával az ember sokat megtud önmagáról. Ez biztos, hogy így van, mert én rájöttem, hogy moha fétisem van. :D Egyszerűen imádom! :D Hát mennyire aranyosak már! Főleg a mohás köveket, kivágott fákat szeretem, mert ilyen zöld kis gombóc lesz belőlük. De a fákon is nagyon szép tud lenni a kontraszt, hogy barna kéreg és zöld moha réteg váltakozik :) És akkor most egy pár kép a személyes kedvenceimből. :D

A negyedik ellenőrző pontig, közös volt a szakasz a Galyatető 50 km-es túrával amin Balu indult. Ennek ellenére nem együtt mentünk, mert neki szorosabb volt az időbeosztása, és az én saját tempóm lassabb is az övénél. Tényleg igaz, hogy a legjobban haladni az ember a saját tempójában tud. Jó volt egyedül menni....

A kettes ellenőrző pontnál összeakadtam egy kicsit dagi Golden Retriever kutyussal, aki a látszólagos túlsúlya ellenére kirobbanó formában volt. Többször hozzám szaladt, egyszer-kétszer majd fel döntött akkora hévvel futott felém és ugrott rám. :D Rém sáros volt és persze ahogy rám ugrált, nekem is jutott a sárból. :D

Nagyon felemelő érzés volt fent lenni Kékestetőn! Megcsináltam! :D Persze muszáj volt lefotóznom a diadalittas állapotot, és bár elég elgyötört az arcom a fotón, nagyon boldog és büszke voltam. :-)

Egy kevés hó még volt, de tényleg csak mutatóban:

Nagyon sokszor keltünk át kis patakokon, helyenként emberesen csúszott is. Nagyon sokan segítettek, az egyik patakon való átkelésemkor sokat bénáztam, mert megcsúszott a cipőm és aztán már nem nagyon mertem tovább menni. Az utánam jövő túrázó, elment és keresett botot, hogy át tudjak menni. Nagyon hálás voltam neki ezért. :-)

Az egyik ellenőrző pont egy Sástó nevű helyen volt. Nagyon szép kiránduló hely, tóval kacsákkal, éttermekkel. Nagyon szépen karban van tartva.

Onnan már csak 3 és fél km volt a cél. Közben volt még egy ellenőrző pont a Kozmáry Kilátónál. Ő így néz ki:

A kilátónál még úgy volt, hogy beérek 6 órán belül de lefelé - az egyébként sem túl jó állapotban lévő térdem - felmondta végképp a szolgálatot. Pedig most kipróbáltam a kineziológiai tapaszt is, hátha megoldás lehet. Akkor úgy éreztem, semmit nem segített. Az utolsó 1 km-t 14 perc alatt abszolválva értem be, nyugtázva, hogy igenis képes vagyok a Mátrában is teljesíteni! :D

A rajt és a cél Mátrafüreden a Vadas Jenő Erdészeti és Vadgazdálkodási Szakközépiskolában volt. Míg vártam Balut, hogy végezzen a maga távjával, "megcsodáltam", hogy milyen szép kriptát rendeztek be benne. Kíváncsi lennék az ott tanulók órarendjére, biztos jó lehet erdőgazdálkodást tanulni, csak ne halott állatokkal lenne kitapétázva a folyosó.... Miután megettük a megérdemelt zsíros kenyerünket és megittuk a teánkat hazafelé vettük az irányt. Nem kellett aznap ringatni. :D