2015. március 01. 20:16 - Kéktúra blog

Nosztra 30 teljesítménytúra - by Balu

avagy sétáljuk a Börzsönyben és másszunk meg minden útba eső csúcsot. De azt meredeken!

4:30

Szombat reggel.

Nem vagyok normális.

Ez bőven a fájdalomküszöb felett van, ráadásul éjfél után sikerült lefeküdni, mert az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy mégis indulok. És öregszem is: bő tizenöt éve ilyen tájban részegen kóvályogtam hazafelé, mint most egy csomó fiatal a négyeshatoson. Most meg Márianosztrára megyek (kb. 3 órás az út), várhatóan egy sártúrára. A szervezők ugyanis ezt írták az előző napi bejáráson: "Sár van. Nagy" És a Téli Mátra óta van fogalmam róla ez mint jelent.

Tévedtem.

Na de akkor mégis mit keresek itt? A legutóbbi teljesítménytúra után nagy egyetértésben szavaztuk meg, hogy soha többet, mert csak rohanunk és nem látjuk a természetet, és inkább a kéket járjuk. De azóta szinte mindenki bedobta a "csak még egy utolsó" kezdetű mondatot. Nálam ez a Mátrabérc. Egy Kinizsis blogon azt olvastam róla, hogy a legnehezebbként tartják számon az 50km körüli kategóriában. És egyébként is, mint tudjuk a Mátra nem viccel, ezért rá kell készülni, és ezért olyan TT-t kerestem ahol erre rá is lehet. A Nosztra 30 pont ilyennek tűnt, és nem okozott csalódást.

Nyugatitól Szobig megreggeliztem, majd még egy átszállás és rövid buszozás után 7:40-kor rajtoltam a márianosztrai Faluházból._mg_8522.JPG 8 óra volt a szintidő - 30,7 km / 1340 m - én 7 órát céloztam be magamnak, ez pont 4,5 km/h átlag, ami elég feszes, ha a sarat és a fotózást is hozzáveszem. Kíváncsi voltam fogom-e ezt bírni végig. Illetve a Mátrabércen kelleni fog ez a tempó, mert ott szorosabb a szintidő, összehasonlításképpen az átlagok: Téli Mátra S - 3,8 km/h; Gerecse 50 - 4,1 km/h; Mátrabérc - 4,3 km/h

Már a vonaton szemet szúrt ez az öltözet (full katonai/terepszínű ruha, plusz a bakancs és hátizsák is az volt), itt éppen ABC-be  szaladt be kituggya miért, de ez később kiderül :))) _mg_8524.JPG

Ééés a kövi képen, ami kb. 10 perccel később készült már előttem volt megint, jól tolta a srác. Egész túrán előzgettük egymást. _mg_8528.JPG

Egyből egy csinos kaptató jött a Kálváriára, szép kilátással, mint kiderült mind a kettő csak ízelítő._mg_8530.JPG

Az első pár kilométeres könnyű terepen előzgettem a nem túl népes mezőnyt, szolid mosollyal nyugtázva, hogy ők kerülgetik az akkor még épphogy sarat. Aztán az arcomra is fagyott a mosoly, mert egy átkelőnél, az elve 45 fokban megdöntött hídon megcsúszva majdnem a 2 méterrel lentebbi patakban kötöttem ki.

Na ezután jött a sár, level 2: kb negyed órás szakasz, kerülni nem lehet, kénytelen vagy benne menni. Nem túl mély, de nagyon  ragaszkodó fajta, 20 lépés után már tépi le a bakancsot, főleg a jobbat, mert abban kicsit mozgott a lábam. Itt kikísérleteztem egy jó technikát: minden lábemelés előtt picit fordítani kell a sarkamon. Hatásos, de baromi fárasztó. Erre jött rá az első komolyabb kaptató, hogy aztán vissza kelljen jönni rajta. De ez is csak móka kacagás volt a Kopasz-hegyhez képest. Viszont olyan panorámát nem nagyon láttam még, kár hogy rossz volt az idő.
_mg_8544.JPG

Ez a kilátás, meg a kapott wafelini, nameg a mellettem botokkal csetlő-botló-2  méteren 3-szor perecelő bácsi fel is vidított. Továbbra sem értem a bottal kalimpálókat... A következő etap nagyon szép volt végig a  patak mellett, sok csobogóval, lefelé(hurrá), jó terepen(mégnagyobb hurrá). _mg_8563.JPG

A nézelődés meg a fotózás miatti kis késést nagyobb tempóra kapcsolva behoztam, de a nagy lendülettől majdnem lementem a kijelölt útról, nem vettem észre egy bal kanyart. Ez volt a legjobb rész, az emberek is eltűntek, se előttem se mögöttem senki, így mentem vagy 1 órát, sűrűn nézegetve a GPS-t, hogy jó felé megyek-e. Ez kimondottan tetszett pl. Gerecse50-hez képest, ahol rendesen tömeg van.   

Nagy-Koppányon gyorsan ellőttem pár fotót, majd hamarosan rátértem a kékre. _mg_8570.JPG

Na az eddigi könnyű terep itt bosszulta meg magát: sár level 3. Csúszós, cuppogós, mély, ráadásul lejtmenet, és még szűk is, kerülni persze nem lehet, kész csoda hogy nem dobtam hátast. Láttam pár kevésbé szerencsés delikvenst, szó szerint tarkóig dzsuvásan. Utána sem lett könnyebb a helyzet, elég komoly hullámvasút jött, a sár maradt. Így értem el a féltávot. Minden ellenőrzőpontnál kinn volt az eddig megtett és hátralévő táv/szint,_mg_8586.JPG elégedetten konstatáltam hogy a neheze, már ami a szintet illeti, letudva.

Mai második tévedés pipa.

Azt ott meg kell mászni, BAZMEG_mg_8595.JPG

 

Fentről:_mg_8589.JPG
Megérte felmászni, itt a boltos megfejtés, természetesen a sör a jó válasz:
_mg_8592.JPG

A Nagy-Galla és főleg a Zuvár kikészített, itt volt az az érzésem, hogy a szervezők észrevettek egy nagyobb dombot, és meredeken fel kijelölték rá a szakaszt. Aztán a következőre ami útba esett arra is. Nem az hogy szerpentin, vagy fokozatos emelkedés. Nem. Éles jobb kanyar, és 45 fokos szögben fel. Aztán a másik oldalon meg le. A képek sajna nem adják vissza. Ilyen meredekkel eddig csak Visegrádon találkoztam, a Vadálló-köveknél, ott négykézláb közlekedtünk. Mert nem volt sár. Kb. 5 km-t csak vánszorogtam, sorra értek utol a többiek és nem tudtam velük menni, kb. negyed óra hátrányt is beszedtem. Az mentett meg, hogy kiértem a szántóföldre - a látvány jobban tetszett, mint az addigi panorámák :) Végre normális és sík terep!
_mg_8604.JPG
Ez a marha nagyon stírölt._mg_8607.JPG
Persze volt még egy tréfa a végére, amott is egy szikla, mééér' pont ez maradna ki._mg_8608.JPG

A pereméről belátni egész Márianosztrát, a templommal egybenőtt börtönével (télleg! nem vicc)_mg_8609.JPG
A végén már csak azon izgultam hogy kibírja a teló, de sajna a cél előtt kicsivel le kellett állítanom a rögzítést, így nem lett teljes az itiner. Jöhetett a jól megérdemelt zsírosdeszka, hagymával és vegyes savanyúval, na meg dupla adag alma pálesszal. Amiből egyébként a rajtál kis demizsonokból öntöztek, végig az hajtott, hogy legyen még mire beérek (igen a képen már üres a pohár, nem bírtam kivárni míg előszedem a gépet)img_20150228_144355.jpg

A meggyalázott bakancs, kisebb tisztogatás után. Kisképen a Mátrás verzió, takarítás nélkül(!)img_20150301_113949.jpg
Fájdalmak/izomláz másnap sem jelentkeztek (ja hazafelé a vonatról leszálva még a busz után is futottam), egy mini vízhólyagot leszámítva a sarkamon, úgyhogy lehet feljebb tekerni a nehézségi szintet, és jöhet a Decathlon Mátra Túra a Galyatető 50-el.

Gépgaléria itt.

Szintmetszet az igazolófüzetből, és saját méréssel
img_20150301_162018.jpg

Címkék: Erőpróba
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kekkaland.blog.hu/api/trackback/id/tr537231453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsoltinho 2015.03.03. 20:37:05

Respect. Jó cikk, Balusan tömör, kellően humoros, kicsit talàn túl kàrörvendő is a perecelőknél. Elnézzük.

A "télleg"-et tanuld meg hejesen leírni! (:-))))
hajrà dekatlon hajrà màtrabérc 55555km.
süti beállítások módosítása