Belevágtunk. 2015. február 21-én ráléptünk a "KÉK"-re. :) Persze a helyzet korántsem volt ilyen egyszerű, jó sokat kellett utazni még a "rajthoz" is. Nagyon találó a túrás blog címünk, nem keveset kalandoztunk. :D

Szombaton hajnali ötkor csörgött az óra, a 6 órási Borostyánkő IC-vel Szombathelyre igyekeztünk. Amúgy én sem vagyok normális, szombaton, a pihenőnapon (és vasárnap is, csak hogy még tovább fokozzam :D) vadhajnalban felkelek, hogy elmenjek az ország másik végébe kilométereket falni. :D De persze megérte, sőt, csak akkortájt reggel nem volt épp őszinte a mosolyom. :) Nagyjából 9 órára értünk Szombathelyre, onnan - egy kis gyaloglás után - busszal mentünk tovább Velembe. Velemtől a piros jelzésen nagyjából 6 km volt még Írott-kő, ahonnan az OKT "elstartol". Már az a 6 km sem volt könnyű, pedig Balu - hogy erősítsen a közelgő Mátrabércre - átvállalta a negyven literes zsákom cipelését. (Meg is lett a böjtje, egy sáros szakaszon felborult mint egy büdösbogár és a magára applikált két zsák miatt képtelen volt felállni, csak úgy feküdt ott a sárban mint egy darab fa, nem kis örömünkre. :D)

Azt mondják, a szombathelyi vasútállomás az egyik legszebb az országban, ha nem A legszebb. Visszafelé meg is csodáltam, és tényleg nagyon szép.

Fél 11 körül kezdtünk el kapaszkodni felfelé Írott-kőre. Az út nem volt épp könnyű, meredek volt, iszonyúan fújt a szél, helyenként jeges, havas, máshol nagyon sáros szakaszokkal váltakozott. Szélvédett helyen a napsütésben szinte melegem volt. Elég lassan haladtunk, mert én ásványt gyűjtöttem, Szasza tobozokat, avart rugdostam mint a gyerekek, és persze fotóztunk, mint akiknek tengernyi ideje van. Útközben megnéztük a Kék Túra emlékművet, ami korábban a túra kezdőpontja volt.

Nagyjából 1 óra körül értünk fel Írott-kőre. Nekem momentán már akkor a földig ért a nyelvem és a pokolba kívántam a hátamat húzó 40 literes - tartalékokkal, Balu szerint tök felesleges dolgokkal jól megtömött - zsákomat. És egyszer csak ott voltunk. Fantasztikus érzés volt, hogy mindjárt-mindjárt a KÉK-en leszünk. :D A nagy izgalomra, a kilátó tövénél jól bepálinkáztunk (védőital, mondom: VÉ-DŐ-I-TAL) és örömmel koccintottunk az előttünk álló kalandokra. :D Én, már kicsit ittasan, átmerészkedtem Osztrák területre és kis híján kitörtem a lábam a - helyenként - combig érő hóban, ahogy a papírokat hajkurásztam amiket a szél felkapott. :D Ettől eltekintve továbbra is vallom, hogy a pálinka kisebb helyet foglal, mint egy plusz polár pulóver, tehát praktikusabb. :D

Miután kicsit "szörföztünk" a kilátó tetején, Balu elcsattintotta a szükséges fényképmennyiséget, megkerestük az első pecsételő pontot. Én szinte euforikus állapotban - nem, NEM a pálinka miatt :D - nyomtam a helyére az első pecsétemet. :D Persze mindenkiről meg lett örökítve a történelmi pillanat, ahogy illik. A pecsételős örömködés után végre elindulhattunk az Országos Kék Túrán. Gyönyörű havas volt a táj, szikrázó napsütésben folytattunk az utunkat.

Eleinte még találkoztunk szemből másokkal, később aztán csak magunk maradtunk. Az egyik ilyen magányos szakaszon, ketten Szaszával előrébb meneteltünk. Az egyik kanyar után előttünk az úton, olyan 10-15 méternyire egy őz állt és minket nézett. Ilyet csak a filmekben láttam, annyira meseszerű volt az egész. Mire felfogtuk, hogy mit látunk, kettőt szökellt és már el is tűnt az erdőben a hátsóján lévő fehér kis pamacsot megvillantva. Annyira gyönyörű volt.

Szintemelkedés alig volt ezen a szakaszon (tuuuudom-tuuuudom nekem más volt a véleményem :D) így elég jó tempóban haladtunk. Kívánni sem tudtunk volna szebb időt magunknak. Az erdőbe beérve a szél is csitult. Utunk több kilátó mellett visz, ezért a kilátókhoz való pecsételős lapot is nyomkodjuk, hiszen azért is jár majd jelvény. :) Nekem ez igazi kihívás a tériszonyom mellett, de eddig mindenhová felzavartam magam, elvégre kell feszegetni a határaimat. :)

Kb. olyan fél öt magasságában érkeztünk meg a következő pecsételős ponthoz a Hétvezér forráshoz. Szuper kiránduló hely lehet Kőszegről (is), valami olyasmi mint nálunk Tatabányán a János-forrás.

Még egy óra volt sötétedésig, és itt már nagyon szedtük a pacskert, hogy kiérjünk az erdőből. Ugyan volt nálunk fejlámpa de én is jobb szeretek akkor az erdőben, mikor még látok is valamit. Bár biztos megvan a maga varázsa az éjszakai túrának is.

Nagyon szép színei voltak az erdőnek. Helyenként szinte aranylott, ahogy a lemenő napsugarak megvilágították. Kőszeg előtt közvetlenül a Kálvária templom és remete laktól ereszkedve a térdem végleg felmondta a szolgálatot, és sajnos a túra hátralévő részére úgy is maradt.

Még világos volt, ahogy beértünk Kőszegre és kerestük a szállásunkat. A Hősök kapuja alatt vezetett az utunk, a Fő téren, Jézus Szíve templom mellett. Utóbbiba be is mentünk másnap. Eszméletlenül szép belülről. Nagyon részletgazdag, színes. Ha nem templom lenne, már-már giccsesnek mondanám, de ide nagyon illett. Bár a magam részéről a szolidabb (általában Református) templomokat szeretem. Olyat is találni Kőszegen. :)

A szállásadó néni nagyon cuki volt, a pénzünkért kaptunk egy egész kis helyes tetőtéri lakást. Meleg volt, tiszta és végre letehettem a böszme hátizsákom. :D

Vacsorázni a Kék Huszár Vendéglőben voltunk ami egyébként KÉK túrás pecsételőpont is. És eszméletlen szép a pecsétje! Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a helyről, mert nagyon előzékenyek, udvariasak voltak. A vacsi nagyon finom és kiadós. A pincérbácsi nagyon laza, még énekelgetett is a rádió mellett és próbált rábeszélni minket a somlóira de esélytelennek bizonyult a gigantikus főétel után. A szálláson azért még lecsúszott egy kevés Balu szülinapi meglepi eperborából. :D

Másnap reggel megnéztük kicsit jobban Kőszeg belvárosát. Nagyon korán keltünk, így szinte sehová nem jutottunk be (múzeum pl.) csak az említett templomba, de a Vár kívülről is nagyon szép. A Városháza is nagyon szép ódon épület.

A városnézés és némi ír whiskey-s forrócsokizás után (még a végén alkesz leszek :D) 10 óra körül útra keltünk, hiszen még előttünk volt az aznapi táv Tömördig. Még beugrottunk a rózsaszín :D Tűzoltóság mellett lévő óriás Platánfához és megcsodáltuk a fura alakú Református templomot is.

Alig, hogy elhagytuk a várost, az erdei út eszméletlen dagonyásnak ígérkezett. Többnyire nagyon sáros volt, bár nem járhatatlan, azért sokszor kerülni kellett az erdőbe, hogy haladjunk is. Elég egyhangú az út Tömördig, nincs szintemelkedés csak hosszú-hosszú sáros egyenes utak. Némi színfolt volt ahogy balról egyszer csak lovasok vágtattak ki az erdőből, nem kis meglepetésemre és örömömre. Ez is olyan szürreális volt x km négyes "magány" után.

Egy vadászlesben megittuk az utolsó adag pálinkánkat (én véletlenül dupla adagot :D) és felkészültünk az utolsó kilométerekre. Nagyon jól tartottuk az ütemtervet, időben elértünk Tömördre, hogy a 15:21-es busszal visszamenjünk Szombathelyre a vasútállomásra. Tömördön a pecsételő pont a templom előtt található. Útközben összeakadtunk - mint később kiderüt - Joli nénivel aki kérdéscunamival bombázott minket, hogy honnan jöttünk, merre tartunk, stb. :D Közben egy másik helyi lakos - egy bácsi - is hozzánk csapódott és egészen a buszmegállóig kísért minket. Nyugtázta, hogy mindjárt jön a busz, aminek nagyon tudtunk örülni, mert addigra már eleredt az eső is. Csakhogy a busz nem akart jönni, vagyis helyesbítek, jött, csak épp nem oda ahol álltunk. Ki gondolta volna, hogy egy alig 300 fős lélekszámú településen két azaz KÉT buszmegálló is van. Hát mi sem, és persze rossz helyen várakoztunk. Ez másfél órányi didergést jelentett a hidegben és a szitáló esőben. Atysh-nak jött ez a másfél óra a legrosszabbul, mert kicsit még betegen vágott neki a túrának (és a gyógypálinkáját is erősen dézsmáltuk), de persze együnk sem volt túl boldog. Bár volt felettünk tető, gyakran gondoltam arra, hogy megkeresem Jolika nénit és bekéreckedünk melegedni. Nem nagyon mentünk utána, de úgy nézett ki, hogy Tömördön nem igazán volt semmilyen vendéglátóegység így vasárnap délután, ami nyitva tartott volna, hogy legalább fázni ne fázzunk ha már várni kell.

Sajnos így, hogy csak 5 óra után értünk be Szombathelyre, az IC-kre már nem volt helyjegy. A gyorsvonatot céloztuk meg, amin nem volt fűtés, nem érintette Tatabányát és ráadásul háromnegyed órát állt Bobán. De végre ültünk és kabátban egész elviselhető volt az idő. Végül 4 órányi vonatozás után - Szabináéknak még plusz 1 - fél 12-re értünk haza úgy, hogy Balu apukája kijött értünk a vasútállomásra, a tervezett 8 óra helyett. Három hét múlva újra a KÉK-en! ;)