Tehát fejben rákészülés pipa (nemröhög! szerintem ez igenis nagyon fontos, így már csak sérülés miatt lehet feladni). Jöhet a logisztika - ezt is imádom :)))) Tömegszálláson nem tudok aludni, ahhoz nem vagyok elég fáradt túra előtt: horkolás, beszélgetés, mocorgás, kényelmetlen. Így ezen nem agyaltam sokat, messze is van, maradt  az autó csomagtartója. Pár lepedővel meg hálózsákkal remekül el lehet lenni egy éjszakát. Ez jó döntés volt, mert idén rekordszámú nevezés érkezett, leérkezésünkkor már kinn volt a megtelt tábla, volt akiket a szomszédos kalandparkban szállásoltak el. Van még aztán a depó csomag is, amit a füzéri központba küldtem, ezt külön táskában vittem le: 2 féle váltócipő (egy GTX + egy jól bejáratott nyári), fürdős cuccok, váltás ruhák, hálózsák. Kajával nem kell foglalkozni, itt a jónál is jobb az ellátás. Egy kis korpovit kekszet, mazsolát, meg rozskenyeret azért beraktam, de csak mert finnyás vagyok.

Bő másfél óra egerészés után, 21.10-kor indultam neki az első éjszakai körnek. Előtte, hogy tuti el ne aludjak, nameg a sör miatt is adta, még megjutalmaztam magam egy cigivel (amúgy nem dohányzom). Már minden a hátamon volt, ezért megkértem egy pontőrt, hogy a cigisdobozt legyen kedves visszatenni a hátizsákba. Na amit akkor kaptam :) sportember nem dohányzik, inkább kidobom, minthogy visszaadjam, mérnem kólát iszol, az is felpörget stb... Kivételesen nem szóltam vissza, csak magamban puffogtam, hogy a cukor ugyan olyan méreg, és híres-neves túrázókat is láttam pöfékelni, stb :)) Füzérről kifelé pont beelőztem a sátoraljai sporttárs-szervezőt, aki szalagozott, dicsértem is, hogy szép munka, szinte nem is kell GPS. Riogatott az előttünk álló Tolvaj heggyel, ami itthoni viszonylatban talán az egyik legdurvább, és higgyem el, jobb lesz az sötétben xD Mondtam, hogy kb. sejtem mire lehet számítani, utánaolvastam, és a virtuális bejáráson is külön kiemelték. Említette, hogy a Kazinczy babatávján, a 20 km-es füzéri körben is benne van. Na ezen röhögtem, mekkora trollok... egészen míg oda nem értünk :)))

Jó úgy nekimenni, hogy úgyis meghalsz a végére, így nem visel meg annyira. Persze 3x kellett megállni, pedig elég jól bírom a felfeléket. Számokban így néz ki: 700 méteres távon kell leküzdeni 250m szintet. Ez 35 percig tartott. Szerintem nem volt annyira vészes, a talaj egész jó, csak egy lépést csúszik vissza az ember, miközben lép előre kettőt. A nagyobbik baj, hogy jön utána egyből a Nagy-Milic (896m), az északi-zöld legmagasabb pontja, ez sokkal jobban megviselt. Ide pont éjfél körül értünk fel, 2 túratárs (asszem Bagiráék) tartott kisebb pihit, így én is leültem, és éreztem, hogy kezdek baromi álmos lenni... Na ez új, 15 óra túrázás után még sosem aludtam be, megijedtem, hogy mi lesz a maradék 150 kilin?! Meg baromi hideg is lett, úhogy valahogy tovább vánszorogtam. Sietni nem lehetett,  lefelé sem jobb a Milic, de legalább felébredtem, mert nagyon oda kellett figyelni. Szkároson tartottam majd fél órás pihit, lélekben rákészülve a Szurok-hegyre: újabb 250 méter kaptató 1 kilométeren.

Az a jó a nyárban, hogy 4-kor már világosodik, fél órával előtte már hangversenyt rendeztek a madarak. (video)

Pányokra (szuper frissítőpont ismét) már világosban értünk, de a pontőr kutya még aludt, Telkibányán 5-kor pedig már kemény munka folyt:

Füzérre 9 előtt kicsivel értem vissza (reggel is csodálatos), így a 2. etapot (48km) 11ó30p alatt abszolváltam (4.2 km/h átlag).

Délelőtt 11-ig sikerült sziesztázni, erősen fontolgattam a kiszállást, mert nagyon sokan feladták a meleg miatt. Többször beszéltem a párommal, aki otthonról drukkolt és aggódott (érthetően nem örül, ha napokra eltűnök a sűrű, sötét erdőben), és mondta, hogy eső tuti nem lesz (én attól jobban félek) és túl meleget sem írnak. Na ez utóbbi nem jött be sajna. Délben léptük át a magyar-szlovák határt egy túratársnővel (erősen dülöngélt az álmosságtól) és bár bírom a meleget, éreztem, hogy kemény lesz. A Nagyszalánc előtti beton, árnyék nélkül eléggé betett, vártam már a kocsmát, ahol frissíteni lehetett. Itt egy kicsit elszámoltam magam, eddig olyan dőzs volt ellátmányban, hogy erre a körre is alig hoztam ennivalót. Ami viszont ezen az EP-n nem járt, így jobb híján Korpovit kekszet rágcsáltam. Volna. Ugyanis annyira kiszáradt a szám, hogy két harapás után darált keksz lett belőle, és nem volt nyálam, amivel lenyeljem, szárazon ki tudtam volna köpni :))) Viszont a Kofola/vágott sör ami járt, az maradéktalanul kárpótolt, csak iszonyat sokat kellett várni a "vágásra" (vágott sör: kétféle - világos és barna - sör egy pohárban, vigyázva, hogy a kettő ne keveredjen) Persze pofátlanul mindkettőből kértem. Hát a Kofola az valami iszonyat jó! Ezen a túrán kattantam rá a sima kólára, amit nem nagyon szeretek (tisztán), de a szlovák verzió überfinom.

Bár 3 órája még Füzéren voltam, beiktattam fél óra pihit, majd nagy nehezen tovább vánszorogtam, először fel a szalánci várba,  majd Kalsa felé: ismét sok beton és kevés árnyék. A falut elhagyva végre ismét erdő, becéloztuk a magyar határt, előtte útba ejtve az Izra tavat, de jó lett volna megmártózni :( Alapos frissítő után jött még csak az igazi gyötrelem: Hársas-hegy, Bába-hegy, Vaskapu, a 3. szakasz második fele. Akitől lehetett megkérdeztem korábban, melyik a legnehezebb etap, a két középső említette mindenki, de inkább a másodikat. Szerintem a Szalánc rosszabb, itt jó eséllyel nappal van és meleg, 5x kell sokat mászni, nemcsak 3x, és a beton is több. Úgyhogy itt már kb. 2 óránként tartottam 20p pihit.
Bába-hegyet remekül lehet kispistázni (lecsalni), tudható volt, hogy nem lesz fenn EP. Épp itt sötétedett rám, és a társak is eltűntek, így majdnem sikerült benézni a jobbkanyart és rövidíteni, de visszafordultam. Páran viszont nem, hiába kiabáltam utánuk :))) Pedig fent a csúcson remek panoráma nyílt az éjszakai Pusztafalura, itt értem be Wehner Marciékat. Megbeszéltük, hogy néhányan "benézték" ezt a kanyart, jó lenne ide egy szúróbélyegző. Illetve, hogy a honlapon lévő "hivatalos" track is rövidíti ezt a részt, amit egy korábbi teljesítő rögzített. "Lekocogtunk" Pusztafalu határába, itt páran kiszálltak, nekünk jöhetett az utolsó gyilok Füzérig, fel a Vaskapuhoz. Erre a részre nem emlékszem :) Viszont a Füzéri várra nagyonis. Ezt még vaksötétben másztuk meg, és mivel épp felújítás alatt volt, nem kellett felmenni teljesen. De itt volt a túra számomra egyetlen értelmetlen része, lefele jövet megkerültették velünk az egész várat, mondván arra rövidebb... na ez nem esett jól. 13ó30p-es menetidővel értem be harmadszor Füzérre, éjfél után nem sokkal, ez kerek 4-es átlag.                          

A többiek megbeszélték, hogy pár óra alvás után, hajnali 3-kor mennek tovább. Én is megpróbáltam aludni, először kinn a sátorban, majd benn a tömegszálláson, de nem sikerült. Nem is fájt semmim, így kb 2 óra szenvedés meg depó összekészítés után, fél 3 körül nekiindultam az utolsó ötvennek. Előtte, tuti ami ziher alapon megittam egy kávét. Erőset. Duplát. Óriási hiba volt.

Viszont a cipőcsere nagyon bejött, erre az etapra visszavettem a jól bejáratott egyszerűbb Salomont, és az első pár lépés után konstatáltam, hogy nem fáj semmim. Ennek az ötvenesnek nagy része az Országos Kéken megy, olyan érzés volt, mintha laza kéktúráznék, csak a szokásos társaság hiányzott. Ilyen könnyű túrám se volt még, ezen vidámkodtam magamban, mikor beütött az előbb említett kávés probléma: épp hajnalodott, és hirtelen ájulás szerű álmosság kerített hatalmába. Alig bírtam menni, állva majd' elaludtam, a bokrok leveleiből mindenféle furi alakzatok bontakoztak ki :) 

(Itt jut eszembe Feri sztorija, amit egy későbbi túrán mesélt a K200 végéről: beletett néhány km-t pluszban, mert követett pár embert, beszélt is hozzájuk, és mikor utolérte őket, kiderült, hogy nincsenek is ott :))) Mások főleg házakat véltek látni az erdőben.)

Így utólag már tudom, hogy a kávét kár volt letolni, mivel fel voltam pörögve, sokat nem dobott, viszont mikor elmúlt a "hatása" átestem a ló túloldalára... Alig bírtam elvánszorogni Bózsvára az első EP-ig, ahol először a kedves pontőr autójába zuhantam be, majd a sátorba. Végre aludhatok, belőttem a telefont, hogy ébresszen 2 óra múlva, időben jól állok. És nem bírtam aludni... Ilyen nincs, hova lett az ájulás szerű roham? Forgolódtam, az agyam pörgött, egyszerűen nem hagyott, talán öt percet aludtam. Azt viszont frankón éreztem, hogy az izmaim szépen lemerevednek, a lábaim elkezdenek fájni, remek 40 km vár így rám. Közben azt is hallottam, hogy a kétszázasok közül szépen mindenki áthalad a ponton, így háromnegyed óra hánykolódás után kínkeservesen nekiindultam. Próbáltam tempózni, hogy beérjem a többieket, és hogy bejárassam a lábaimat, plusz baromi hideg is volt. A terep eléggé adta, csak beton, amit jól bírok. Talán Kishután, nagyon vicces kép tárult elém: először Feriék hármasát néztem, ahogy a kelő nap fényében az árokparton alszanak, majd a Kriszta-Karcsi páros dülöngélt ülve egy buszmegállóban.

Makkoshotyka előtt, 180 km-el a lábaimban ütött be az igazi ménkű: iszonyatosan fájni kezdett az achillesem. Térdszorító mindig van rajtam, mert a hajlító izmok nem szokták bírni 3000 méter szint felett, most nem fájtak. A talpcsont szintén necces 100km után, de az új cipővel/cipőcserével ez sem volt probléma. Erre jön egy eddig soselátott, és mind közül ez a legrosszabb: minden egyes lépésnél mintha kést szúrnának az achillesembe, gggyááá.  Flector kenyőcs volt nálam, az a térdfájásra nagyon tuti, pl. Mátrabércen már 10km után előjött, és kenés után szinte megszüntette a térdeimet. Na, ez achillesre nem jó!