2015. május 12. 23:02 - Kéktúra blog

Akkor&Most 2. rész: Tömördtől Sümegig

Az OKT első tájegységét, az Alpokalját, egy hétvége alatt végigjártuk, ebben a bejegyzésben a Kemeneshát-Kemenesalja túraszakasz olvasható, mely hat túranap leírása. Tömörd, a Másfélmillió lépés készítésekor 370 főt számlált, ez mára 260-ra apadt. Nagy eseménynek számított, hogy színes ruhás turisták járnak arra, egy beszédes bácsi említette is, hogy ő készítette a film itteni részét a "Rokkenbajer" Pállal. A falun nagyjából 5 perc alatt végig lehet sétálni, mégis akad nevezetesség: az 1809-ben épült Chernel kastély és udvarház, mely már a '80-as években sem volt jó állapotban. A két épület egyike azóta lakatlan, a másik állítólag osztrák tulajdonosé, aki lassacskán, de újítgatja.

Bő negyven kilométeren keresztül csak végeláthatatlan fenyvesek és hóvirágmezők következnek teljesen sík terepen, apróbb tanyákon, lepusztult majorokon, és falvakon át. Egy nagyobb község található csak erre, Szeleste, ahol egy szépen karbantartott arborétumban bújik meg a Festetich kastély, mely szállóként üzemel. Külön ki is emelik, hogy 35 éve ez még igen romos állapotban volt, 10 másik omladozó kastéllyal együtt a megyében.

Sárvár a következő város a kéken Kőszeg után, a teljes épségben megmaradt Nádasdy várral. Jó állapotát annak köszönheti, hogy folyamatosan lakott volt, illetve a török hódoltság területén is kívül esett. A város abban az időben a magyar királyság szellemi központja volt, itt jelent meg például az első magyarul nyomtatott könyv.

A belvárosi utcaképen szembeötlő mennyivel zsúfoltabbak lettek utcáink az elmúlt 30 évben.

Rögtön Sárvár után érintjük Sitkét, ahol a dokumentumfilm narrátora, Sinkó László gyerekkorát töltötte. Az itteni templomot szépen helyreállították, érdekes azonban, hogy az egyik - villámcsapott - tornyát nem.

Szép lassan a fenyőket felváltják az 5500 hektárnyi területen fekvő Farkas erdő tölgyei, melyeket a bajor Scherg Lőrinc erdőmester telepített, az Ő és felesége sírja is itt található. A film szerint ez a legszebb erdő, mely különösen szépen gondozott. Lehet akkoriban ez így volt, mi semmi különöset nem vettünk észre rajta. Viszont itt találhatóak – sajnos már elpusztult állapotban – a több mint 300 éves banyafák, melyek egyike még állt pár évvel ezelőtt.

A másik érdekesség – a már szintén kidőlt – kettős tölgy: egy idős cserfa törzsvastagságú, vízszintes ágán szabályosan keresztülnőtt egy vékonyabb, fiatal tölgy. Hogy megnézhessük, ahhoz jócskán le kell térni a kék jelzésről, és begyalogolni egy csapáson át az erdőbe. Itt sikerült messziről egy őzet is fotózni.

Káld előtt még útba esik a Hidegkútpusztai vadászház, mely alapos felújításon és bővítésen esett át, jelenleg már konferenciateremként is üzemel.

Nem úgy, mint a Káldi Hubertus kisvendéglő: a forgatáskor épp felújított állapotban volt, mára igencsak elhanyagolt és nem működik.

A templom, a műemlék jellegű kúria – ami most az erdészeté, és Schreiner József volt péküzeme továbbra is megvannak.

A falut elhagyva sokáig mezők és szántóföldek mellett vezet az út Hosszúperesztegen át: a név nem véletlen, bő fél óráig tartott végigérni a településen. A Dunántúl sík vidéke a 9 millió évig létező Pannon-tenger üledékéből töltődött fel, és ez volt az alapja hazánk mai vízrajzának. Erdővel csak a mesterségesen létrehozott Szajki tavaknál találkozunk ismét. Összesen tizenegy, halas-, horgász-, és fürdésre alkalmas medencéből áll a tórendszer. A régebben kicsi, csak pár házzal rendelkező üdülőtelep nyaralói mára igencsak megszaporodtak, akkoriban még - tudatosan - korlátozták az építési engedélyek számát. Egy parkerdő is létesült itt 1968-ban, ahogy a táblán olvasható:

A tavakat elhagyva a leghosszabb egyszerre megtett szakasz következik, majd 30 kilométer, teljesen sík terepen. Település is csak egyetlen van, a néhány tucat házból álló és kihalófélben lévő Kisvásárhely. Jelenlegi lélekszáma 45 fő, a film készítésekor még 122 főt számlált, de például a XVII. – XVIII. században teljesen elnéptelenedett. Temploma sincs, mindössze egy harangláb, ahol a bélyegző is helyet kapott:

A törpefalu határában még elhaladunk egy szép hársfás legelő mellett, most ez is néptelen volt, majd rátérünk a kíméletlenül hosszú és nyílegyenes aszfaltútra, mely Sümegig vezet. Legközelebb innen folyt.köv.

Az archív képek a "Másfélmillió lépés Magyarországon" című film DVD kiadásából lettek digitalizálva, míg az újak saját készítésűek.

Címkék: AkkorMost
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kekkaland.blog.hu/api/trackback/id/tr447453780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása